A holtpontot megtörő magas vérnyomás


A mélypontokon nem is egyszer jutottam el odáig, hogy közöljem, igaz, csakis magammal: elég volt, köszönöm szépen, megérkeztünk a végállomáshoz. Oda, ahol habozás nélkül állapíthatjuk meg: nagyot, a témát meg magamat egyaránt kimerítőt szívóskodtunk, de ennél tovább én már nem veszkődök vele. Nem marad más hátra, mint feladni.

Aerobik és fitnesz irányzatok

Feladni úgy is, mint reménytelent. Hiszen ha jól megnézzük, nemigen értek én túl sokat életem akár logikusként is felfogható fordulataiból, nemhogy olyasmiből, amelynek a megértéséhez vagy tíz év keserves agymunkájának a termékeivel sincsen meg a lehetőségem.

Ha csak lehet - hideg kéz magas vérnyomás ha annyira akarom, miért is ne lehetne - a sok más dőreség mellett feledkezzünk meg róla; ahelyett, hogy továbbra is sikertelenül kísérelnénk meg felhozni a napfényre, taszigáljuk csak szépen vissza oda, ahova való, a sutba, hogy ott komótosan berendezkedhessen magamnak.

lehetséges-e hipertóniával operálni hyperstop hipertónia esetén

Így ugyan bennem marad - ha nem több, hát tompuló emléke - de azért még nem kell érezzem; és ha mégis ezt tenném, akkor legalább létemet ne ássa többé alá. Pocsékba ment azonban minden erőfeszítés, mert kiderült: mind csüggedtebben bár, de kényszeres, a holtpontot megtörő magas vérnyomás nem mániákus buzgólkodásom ellenére is képtelen voltam próbálkozásaimat abbahagyni. Abbahagyni racionális gondolkodáshoz szoktatgatott agyam facsargatását annak érdekében, hogy megértsem addig főleg bukdácsolással eltöltött létem megfoghatatlan és mint ilyen - sajnos nem ritkán az előtérbe tolakodó nagy szavakat használva - fennkölt rejtélyét.

Vagyis azt, hogy vajon mikor, hogyan és főleg miért helyezte át saját akaratomból senki más, mint én magam a kétséget kizáróan valódi és e minőségében lenyűgözően létező színhelyről egy másik, egyáltalán nem különleges, csak éppen hogy minden ismertnél vagy elképzeltnél meghittebbnek érzett szobába azt a pár órát, azt az egyszeri kezdetet?

Hogyan volt lehetséges ez, annak ellenére is, hogy annak a pár órának minden mozzanata olyan elevenen él bennem ma is, mintha mindaz csak tegnap, tegnapelőtt történt volna? Vagy ha kívánságomra bármikor ismét meg is történhetne? Hogy a semmiből elővarázsolódott szoba, benne szereplők és cselekmény hiányában, csendéletként vagy inkább enteriőrként, maga a dívány, annak a szokatlanul rézsútos, a falaktól függetlenített fekvése, rajta az omlós-puha párnákkal, a talán vajmi illetlenségre is utaló, bár készségesen félrehullott, helyét a követelő igénynek átadó takaróval, a használat főbb pontjain kopottá háziasult, meleg-barna bőrkarosszékkel; köröskörül megannyi, később, egyszer talán még a fontosnál is fontosabbá válható, aprólékos gonddal kidolgozott részlet, amely eszményi rendezetlenségével, ezt rögzítő végletességével fotografálódott mindörökre belém?

Hogyan volt, hogyan lehetett mindez lehetséges, amikor kétség sem férhet hozzá: abba a szobába én soha, de soha életemben be nem tettem a lábam!? Merthogy én, annak az életnek oly sok alkatrészével, tulajdonaimmal együtt még a lakásomat is elpazarló, ezért aztán albérleti szobákba kényszerült fél-nomád, hurkaalakra összepréselt cselédszobák meg az azokba éppen hogy elhelyezhetően keskeny tábori ágyak után, a kínkeservesen átevickélt előzményekhez képest akkoriban végre a konszolidáció hitetlenkedően közömbös útjait jártam - igaz, két jó lábamon kissé még ingadozva.

A maga úri műfajában is kontrasztként nyomban barátságos albérletem egy csendes utca vége felé, egy négyszögletes kis cul-de-sac téren álló házban már nem cselédszoba volt, hanem egy tágas lakószoba, amely megszokott szintjéből hozzám lenyúlva alkalmazkodott szerény szükségleteimhez, sőt azokat meghaladóan ellátott még északkeletre néző ajtó-ablakokkal meg egy kis erkéllyel is, barátságosra használt bútorokkal, eléggel ugyan, de egyáltalán nem túlzsúfoltan.

Érezni lehetett: itt valamikor valakik meghitten éltek. Érezni lehetett, hiszen a szoba egész lényével mintha kifejezetten ilyen hatást törekedett volna a múltból hozzám továbbítani.

Az oly igen budai albérleti szobának ezt aztán nem szánhatták sem tervezői, sem eredeti lakói, még rémálmaikban sem. Erősen kétlem, hogy az 'albérlet' szó fogalmáról lehettek volna akárcsak elképzeléseik is. A ház ugyan a harmincas évek második felében épült, ennek ellenére még mindig valamelyest új benyomást keltett; az átvonuló világvége viharai alig hagyták rajta nyomaikat.

Annál inkább főbérlőimen: az egykori hivatásos katonatiszten, aki ben került ki végleg 'szakmájából', és azóta csak hébe-hóba dolgozott, akkor, amikor azt elkerülni már sehogy sem volt képes.

Novellahős

Dolgozott, dolgozgatott, utálkozva pár hétig, hogy a legelső adódó alkalommal rúgattassa ki magát, a sorsot kemény kényszerrel szorítva a fantáziátlan ismétlésekre; aztán végre megint ülhessen otthon, várhasson, megcsappant, de feltartózhatatlanul tovább fogyó hittel a valahogy majd mindent visszaváltoztató csodára. Na és hogy a vesztett csaták sztereotipan ismétlődő részleteit részvétlen objektivitással megtapasztalt messzelátójával éretlen kamaszként a függöny mögül másfajta harci akciók feltárásáért kutatgathassa térbeli szomszédainak lakásait, azoknak a terepeit meg állásait, kitartása jutalmaként egyszer-egyszer megtekinthetve a váratlan - márminthogy a számára váratlan - harci akciókat, a réseket az 'ellenfelek' védelmén, miközben jómaga sündisznóállását gondosan vette körül a masszív gyűlölet áttörhetetlen falával.

A rendelkezésre álló jelek meg a saját vélekedése szerint is az ő eltartására hivatott feleségével akkor ismerkedtem meg, amikor végre álláshoz engedtek jutni, egy pár hónappal korábban létrehozott könyvkiadóban, méghozzá az akkortájt igen aktív Írószövetség égisze alatt, a hajdani főúri palota padlásszobájában kapva elhelyezést a könyvelésben, négy középkorú nő birodalmában én, a korrektor.

Edit, a feleség, az autodidakta könyvelőnő, új kiadói szobatársaim egyike, kora-harmincas, érzelmileg példásan elhanyagolt, pedig még kézhezállóan formás asszony - a töltött galambnak a legszelídebben gömbölyded, de közel sem a bús gerlicei variációjában - igyekezett magát ha nem is jó a holtpontot megtörő magas vérnyomás, de legalább egyben tartani, átmenteni ki tudja hová gyermektelen, vidámtalan, deklasszálódó kettősüket. Azt hiszem, drukkoltam is neki, hogy szerezzen be egy rejtett értékei kibontására alkalmas szeretőt - érett, még várakozóan formás teste alighanem megérdemelte volna egy kissé kiéhezett, tehát só lámpa magas vérnyomás ellen szellemű férfiúnak a tüzetesebb figyelmét.

Amint azt egyszer az irodában említette, Nagykállón született, ezért én, belátom, nem is kissé ötletszegényen, később Kállai-kettősnek neveztem el őket magamban. Bár végre-dolgozói mivoltomban eleinte nemigen zavart, hogy a hivatali szobának előléptetett tyúkólban milyen zsúfoltan vagyunk, később, az ebéd utáni lelombozódás a holtpontot megtörő magas vérnyomás mit sem szerettem volna jobban, mint valahol másutt, valahol messze, még az Óperenciás tengeren is túl lenni.

Edit, a Kállai-kettősből, hetek óta tudhatta, hogy sürgősen, ha nem már a kétségbeesés határán is túl keresek albérletet, de talán az engem kísérő reputációból sem igen érezhette: én lennék nemhogy az ideális, de az egyáltalán szóbajöhető lakó-jelölt. Nyilván ezért is döntött úgy, hogy személyemnek az akkortájt domináló albérlő-aspiráns részét ignorálja. Lassan azonban, óvatlan pillanatokat óvatos felmérésekre felhasználó, bennem a kilátásra, egy szép szobára meg a a holtpontot megtörő magas vérnyomás nem is létező ügy egyre inkább kitolódására való tekintettel is berzenkedést keltő, szinte szakadatlan figyelemmel kísérés után mintha kezdett volna megszokni, belémtörődni, alighanem az őt sűrűn látogató végzet legújabb, ráadásul zsidó megnyilvánulási formájában.

milyen sportokat végezhet magas vérnyomás esetén hogyan kezelték a magas vérnyomást a középkorban

Olyannyira, hogy végül egy nyilván jóelőre kitervelt beszélgetés alkalmából, lelkesedését nem nagy sikerrel mérsékelve, felajánlotta nekem kétszobás lakásának egyik szobáját, minthogy pénzre a mai életkörülmények közt igen nagy a szükség, de csakis egy pontosan fizető, tiszta, a távolságot, a szabályokat szigorúan megtartó, egymás magánéletét a kellő, az illő módon tisztelő, szolid albérlőtől. Én az lennék, nemde? Magától értetődik, és ami engem illet, az ajánlatot nagyon is értékelem - így én, nyomban a szóbanforgó színtér megtekintése után.

Természetesen két havi próbaidővel - így ő. Természetesen - visszhangoztam több mint készségesen én. Márciusi koratavaszkor költöztem be.

Csiga a szarvát… Eddig minden nyaramat odahaza töltöttem. Egész évi agyzsarolások és szellemi hanyatt fekvések után jobban kívántam a testi munkát, mint a szabad heverészést vízparton vagy hűvös hegyi házban. Kapáltam, karót vertem a szőlőben hetekig, s mi tagadás, a konok fejszecsattogástól nemcsak a szőlőhegy visszhangzott, de a jövőm is: terveim, szavaim, ítéleteim. Az idei nyárral azonban megszakadt ez a folyamat.

Sajátos egybeesésként az akkor, ban, még nem is egyéves fennállás után máris növekvő kiadó is szükségesnek tartotta helyet változtatni, igaz, a régitől csak két saroknyira mozdulva el, a diplomáciai negyed ezúttal egy másik, tágasabb korabeli palotájába, amelyben viszont a teret nekem többé a holtpontot megtörő magas vérnyomás - férfiasan titkolt fájdalomérzettel eltelten - nem kellett megosztanom a négy gráciával.

Mi több, hamarosan előléptem, műszaki szerkesztővé avanzsáltam. Edit lakásában is gyorsan konszolidálódott a helyzetem.

Igaz, eleinte a polgári rendezettségben úgy éreztem magam, mint holmi besurranó tolvaj, erről azonban szerencsére gyorsan leszoktam. Úgyszólván soha nem ütköztünk egymásba mi, a tapintatosság mintaképei; fürdőszobahasználati időnk elhatárolódott; hozzám nem jött soha senki; saját, igen ritkán üzemben lévő iker-telefonom volt; anyagilag ment minden, mint a karikacsapás. Két hónappal később, az albérlői viszony véglegesítése alkalmából, Edit - mintha csakis az illendőség ki nem mondott szabályainak tett volna eleget - megemelte a lakbért.

Szerepet cserélve most én lettem a katonatiszt: szó nélkül fizettem. A hajléktalanságból, a tömény kilátástalanságból érkezve mégis, mint a talpára esett macska - amelynek magyarul csupán hét, angolul viszont úgy nagy átlagban kilenc élete van, ha tetszik, bizonyságául annak, hogy a szám-misztika a legkevésbé sem érdektelen szerepet játszik a nyelvek életében - meglepően gyorsan szoktam hozzá az új helyzethez: a szoba, a benne nyilván régen tanyájukra lelt, barátságos szellemekkel, hagyta magát kedvelni, nem nehezedett rám, igaz, én se őrá.

A legkevésbé sem siettetve, sőt a folyamatot tudatosan élvezve, napról napra inkább szoktunk egymáshoz. Minden maradt ott, ahol volt: én még véletlenül sem mozdítottam volna el kijelölt helyéről egyetlen bútordarabot sem, nem zavartam a részben átöröklött, az elsüllyedt múltakról mesélő, valahogy átérzetten meghitt békéjét. Összekutyult, csak lassan oldódó létemhez meg sem kíséreltem volna szobámat adaptálni, ehelyett engedtem, sőt elősegítettem, hogy új környezetem kebelezzen be engem magába.

Nyugtatóan, majdnem hogy andalítóan hatott rám a szűrt világosság; jó volt ebben a szobában nekem, a hétalvónak egymásbafűződő kis részletekben ébredni, nézni egy új, ha nem is szükségszerűen jobb, de legalább már nem rosszabb nap elébe. Mindennek ellenére, azt magas vérnyomás 1 fok 1 kockázat 3 vajon honnan sejthettem volna, hogy itt eszmélek majd a semmi ismerthez sem hasonlítható ébredésekre, a nemcsak hogy nem is előre megérzett, még kevésbé remélt, sőt legtitkosabb álmaimban is merőben ismeretlen vágyak beteljesedésére?

Ha albérletemről a meglehet szűrt világosság az első megkülönböztető jel, ami emlékezetemben felmerül, a másiknak, annak az álombeli helynek az atmoszférája némileg talán hasonló volt - az is főleg tompa félhomályával, amely fizikailag is oly jólesőn burkolt ölelésébe.

Abban nem is ágy volt, hanem dívány, annak a feje szemben az ablakkal, nem háttal, mint az én albérletemben. Jellemző módon ajtó, bejárati nyílás már a megálmodáskor kimaradt a képből. Feltehetően azért, mert nem is volt rá szükség: ide nem járogatott csak úgy ki meg be, mint egy fölös a holtpontot megtörő magas vérnyomás igénybe vett előszobába, a kiválasztott emberfia - ide egyszer, nem többször, egyetlenegyszer és nyilván máris bejöhetett, hiszen mindjárt a kezdetektől fogva benn is találta magát.

Hol lehetett volna másutt és főleg miért? Magától értetődően volt ott benn. Onnan kimenni meg vajon ki és megint csak miért akart volna?

Érdekes: míg nálam sokágú, nagyzolóbb múltak ízléséből idetévedt, egy árnyalattal meg néhány üvegfürttel valamelyest elnagyolt csillár ékeskedett a szoba közepén úgy, hogy annak a fénye verődött vissza egy még csak helyenként vakfoltos, zöldesszürke rámás tükörből, itt felső világítás egyáltalán nem is volt - szükségtelennek ítéltetett? A holtpontot megtörő magas vérnyomás tűnt az egész ambience, mintha meglehet lakályos, de azért mégiscsak pincelakás lenne - félreértés ne essék, a helyre magára a legkevésbé sem dehonesztálóan - viszont kompenzálásként azért felülről, az ablakféleségeken át rézsútosan beszűrődő fénysávokkal.

Amelyek vibráló zebracsíkjaival egybefonódva bágyadt-fehér színű, préselt virág hangulatát idéző csipkefüggöny is 30 évig magas vérnyomásom van fátyolként alá, talán hogy még jobban lágyítsa az amúgy is félreérthetetlenül feminin atmoszférát.

A dívány színe ernyedt-világos drapp volt - bár ez az örökkévalóság számára majd csak akkor derült ki, amikor takaró meg lepedő már tovatűnt róla. Nem volt abban a szobában semmi harsány, semmi túlfűtött, piros vagy lila, ó, dehogyis; semmi, ami akárcsak szublimáltan is erotizáltnak hathatott volna. Szerényen húzódott viszont meg a dívány feje mellett a barátságosan kényelmesre, sőt a maga totyakos módján a közepén, mint egy kopaszodó fejen meghittre koptatott barna bőr karosszék, amely, amikor éppen nem a múlton merengett, félszegen kínálta föl rokkant öblösségét.

Mind a természetes mozgásaink amelyekre az ontogenezis következtében valamennyien alkalmassá válunkmind a művi vagy kreált mozgások melyekre meghatározott szomatikus és kondicionális képességekkel rendelkező speciális tanulási folyamatok elvégzése során válunk alkalmassá sajátosan alakulnak a tanulási folyamatban. Széles skálája van azoknak az irodalmaknak, melyek az aerobikkal kapcsolatban jelentek meg. A teljesség igénye nélkül ismertetünk párat, módszertanilag csoportosítva azokat. Az aerobik szerepe a rekreációban Az aerobik napjaink egyik legnépszerűbb rekreációs tevékenysége, mely elsősorban a nők körében örvend igen nagy népszerűségnek. Az aerobik és fitnesz boom-ot támasztja alá a gombamód szaporodó fitnesztermek száma, ahol az aerobik jellegű tréningek iránti növekvő kereslettel találkozhatunk hazánkban, de szerte a világban is.

Mindez úgy, hogy én azután, később, főleg erre az idő múlásán kényszerű magányában eltűnődő, nemes bútordarabra, de az egész szoba-belsőre gondolva a felismerés meghatottságával idézzem az isteni Vergiliust: Sunt lacrimae rerum et mentem mortalia tangunt - Vannak, igen, vannak a tárgyaknak könnyeik, és a múlandó dolgok meg-megérintik a lelket. Arról persze sejtelmem sincs - hogyan is lehetne?

  • Az ember életében számos olyan eseménnyel találkozhat, melyek lelkileg mélyen megrázhatják, megbetegíthetik fontos személy elvesztése, gyász, válás, halál stb.
  • KÉRI TAMÁS: A NAGY, A FÁJÓ, A SZERENCSÉS BUKÁS
  • Атомный вес.

Úgy véltem - ma már fogalmam sincs, miért - hogy az én lakásomtól legföljebb pár utcányi távolságra lehettünk, a rajta átfolyó, meglehetősen élénk forgalom zajait be-beküldő úton, amelyen ablakunk fölött, az emelkedőn kanyarogva ziháltak, velük szemben, a lejtőn meg fémesen fékezve csikorogtak a villamosok. Ha ez a szoba lett volna testeink első találkozásának a színhelye, akkor nyilván valakitől, ismerőstől, baráttól kellett volna kölcsönkérni-kapni.

Vagy 'szobakiadótól' a már megszokott módon, előre felbecsült órákra kibérelni. Azon a környéken, de donor magas vérnyomásban e hazában másutt sem igen volt azonban akkortájt nekem egyetlenegy ilyen, számításba jöhető, még kevésbé igénybe vehető ismerősöm.

Egyébként a mások számára jellegtelen hétköznapi délelőttön, mi az egész lényünkkel már elviselhetetlenül, kibírhatatlanul várt alkalomból, mindentől megkülönböztetendően másirányú elfoglaltságunk miatt nem mentünk dolgozni; ha Évikének nem akaródzott volna albérletembe jönni - de végül is mi tarthatta volna vissza ettől? Egy nemcsak vállalkozó szellemű, de mindenre elszánt pszichológus elmélyülten vájkálhatna lelkemben, diszfunkcionális családomban eltöltött, nyilván megrontással is terhes, 'nehéz' gyermekkoromban - nem volt az persze közel sem olyan tragikus, de manapság minden, magára valamit is adó embernek a holtpontot megtörő magas vérnyomás meghirdetett módokon ilyen 'nehéz' kezdetek jutottak ki - na meg kibogozhatatlan traumáim sötét kísértetvilágában.

Mindezt úgy, hogy én egyetlen hangot sem ejtettem, meg se nyikkantam volna bizonyos témákról, gondosan távoltartva magam még a lehetőségétől is annak, hogy bő lére eresztve valljak neki alkalmanként azért csak polgárriasztóan duhaj, nem is ritkán fölöttébb rendhagyó hajlamaim bűntudatmentes kielégítése érdekében kifejtett, sokoldalú és sokirányú, vakbuzgó tevékenységemről.

Ettől - gondolom - már csak a dolog megszokottsága miatt is cseppet sem zavartatva magát, a lélekbúvár akár egész szakmai kelléktárát bevethette volna annak a nemes célnak az érdekében, hogy választ találjon a megválaszolhatatlannak bizonyuló kérdésre.

Vagyis erre: Végül is miért kellett nekem az évek folyamán utólag valahová máshová és egyben lefelé, csaknem a föld alá süllyeszteni - ez aztán fölöttébb gyanús, egészen a tudat alá! Magába a Vénusz-barlangba, à la Tannhauser?

De nem, hiszen mondom, nem volt az a szoba a legkevésbé sem amolyan második felvonásbeli, buja operai díszlet, magán a férfi-hátgerincen föl-lecikázó, mindenféle kísértésekbe kergető zene kíséretében; annak a karaktere, ha már Tannhausernél és a végleteknél kötöttünk ki, jóval inkább emlékeztethetett volna Erzsébetre.

Olyannyira, hogy arra én meghatottan, sőt a testet-lelket tördelő, bűnbánó zarándoklat után, kezemben a kivirágzott vándorbottal, a feloldozást végre kiérdemeltnek a tiszta áhítatával emlékezhetek vissza.

Olyanként, mint ahol boldogságra derengő révületben vette kezdetét közöttünk és bennünk valami - bármelyik lett legyen is a valódi színhely - ami hosszú időre szólt; sőt, hogy ha már eddig is ezt tettük, továbbra is következetesen a Tannhausernél maradjunk, az Esthajnalcsillag melegítő fényétől beszórtan, amint azt ma már sejtjük, egész életeket kapcsolt össze.

Én nem látok, ezért nem is vagyok képes adni semmiféle magyarázatot a titokzatos helycserére. Ha talán csak azt az efemer körülményt nem, hogy később, az életünk középpontjában a helyét örökre elfoglalt órák múltán egy közeli vendéglőbe mentünk, amelybe viszont tényleg néhány lépcsőn kellett lemenni, lévén az valóban valamelyest a föld vagy legalábbis a lejtős utcaszint alatt. Ennek a kétségkívül létező, később egyszer a holtpontot megtörő magas vérnyomás futólag leellenőrzött vendéglőnek azonban már egyetlen részletére sem emlékszem; arra, hogy mit ettünk-ittunk, szagokra, ízekre még kevésbé; légkörére, hangulatára aztán végleg nem, hiszen a sajátunkat mi hoztuk-vittük magunkkal mindenhová, különösen ezen a megszentelt napon; nem emlékszem másra, csakis Évikére, ott velem szemben, többnyire szótlanul, kisimult, alabástrom arcán fátyolos félmosollyal, párafelhős szemeiben olyan bágyadt gyöngédséggel, ami bennem az éteri-szelíd Giotto meglehet ugyancsak reális, mégis leheletfinom teremtményeit idézte föl Bár a legkevésbé sem én magam lennék a hitetlenség példaképe, már csak ezért is tettem meg minden megtehetőt a titok megértésére; végül mégsem marad más hátra, mint elfogadni.

Elfogadni a varázslatot. A megismerhetetlenség mögött szemérmesen rejtőző pillanatok, órák, napok, a rejtelmek közül ezt a csupáncsak legelsőt.

Hiszen sokáig még csak nem is sejthettem, mennyi más történés, kiesés, visszájára fordulás fogja ezt követni. Igen, elfogadni: Valamilyen ok miatt az idők folyamán a színtér áttevődött albérletemből egy felfoghatatlanul ismerős, ismerősen meghitt, melegen magába ölelő, de mert hol volt, hol nem volt, soha többé fel nem lelhető szobának a realitásokon kívüli, azon túli voltába.

Az csakis azért és addig létezett, hogy kezdetét vehesse benne az előre elrendeltetett; azt a szobát azonban többé senkinek, elsősorban mi magunknak nem volt szabad újra látnunk. Abba a szobába többé soha, egy szemvillanásnyi időre sem térhettünk vissza. Azt kell mondanom: félek.

magas vérnyomás 3 fokos kezelés népi gyógymódok magas vérnyomás 3 fokú kockázat 4 mi ez

Nem is kicsit félek ilyesmiket mondani: úgy, mint az első emberpárnak a kiűzetés után a Paradicsomba? Nem volt többé bebocsátás számunkra, mint a be nem avatottaknak, a fel nem kenteknek a Szentélyek Szentélyébe?

Nem, hiába keresem, bármi hasonlóra akkor sincs mentség. Nemigen szabadna ilyesmire még csak gondolni sem, nemhogy le is írni. Mások szemének, mások olvasására szántan leírni. Ehelyett nem lenne helyesebb, célravezetőbb megosztani a rejtély iránt érdeklődőkkel az arról meg az ahhoz szervesen kapcsolódókról, nem utolsó sorban a fenségességében a kis szobát is beragyogó ról szóló tanmeséket?

Miért is lehetnénk olyannyira könnyelműek, hogy valami ilyesmire legalább kísérletet ne tegyünk? Ha már másért nem, hát azért, hogy megpróbáljuk megérteni, vagy ha ez túlságosan is soknak bizonyulna, megérezni valamit a magukat felfedni magas vérnyomással görcsökkel, de ma még a mélyben meghúzódó titkokról? Egy nép történetének a legmagasztosabb napjairól, meg egy azokkal összeforrt szerelemnek a titkairól?

Már úgy értem, egészében, de még inkább és kitapinthatóbban reprezentatív egyedeiben is. Howard lelki Csontbrigádja. Magának az ben megrendezett, a szovjet mintákat szolgai hűséggel követő A holtpontot megtörő magas vérnyomás, majd kisebb-nagyobb másolatainak, elágazásainak az előkészítése során, közben meg azután szakszerű alapossággal ripityára szétcincált emberek.

A még menet közben is át- meg átírt, sok-balkezesen összeeszkábált forgatókönyvű, a nagy előadás előtti titkos helyszíni próbákon számtalanszor eljátszott álperek áltanúinak, a hamisítatlan álvádlottaknak a kifilézett, a feltrancsírozott, de annál valódibb maradványai. Ezek azok, akikből rehabilitációjuk betetőző aktusaként az 'illetékesek' létrehozták, a koincidenciák gyönyörpéldányaként mikor máskor, mint ban, úgyszólván percekkel a forradalom kirobbanása előtt az Idegennyelvű Könyvkiadót.

Hol máshol helyezve azt el, mint a belváros egykor legreprezentatívabb helyén, a letarolt tetejű állapotában is a fülbemászó dalocskákban megénekelt Váci utcában? Abban is a hajdani Rotschild Klára szalon már csakis az udvarra néző árnyékát rejtegető épületben? Na és ha már így benne voltak, miről másról nevezve azt el, mint Mátyás királynak, az igazságosnak a Corvináiról? Volt nálunk a nagy kotyvalékban egy amerikai quaker mennyi ideig tart a magas vérnyomás vizsgálata, aki bátyjával együtt - két yankee-szabásúan hat láb magas, kifogástalan modorú, vérnyomástól meg a napi többszöri borotválkozástól pirosas a holtpontot megtörő magas vérnyomás angolszász úr - a háború alatt kémkedett szorgalmasan a semlegességét a mindenkori otthoni receptek a magas vérnyomás ellen függően áruba bocsátó Svájcban a Szovjetuniónak.

A sors csaknem egy évtized múltán az ÁVO hathatós közreműködésével mégis kommunista börtönbe juttatta, persze hogy nem, közel sem valamiféle valóban elkövetett bűnökért.

Hogy akkor miért?

Kavetzky Péter tanulmánya : A pszichotrauma és sorsa a lelki életben - PDF Free Download

Hát amolyan kitüntetésként, tehát hogy így is szolgálhatja hőn szeretett pártját. Teheti pedig ezt azért, mert még ott Svájcban történetesen kapcsolatba került Allen Dullesszel, az OSS, a még gyerekcipőben járni vagy inkább csak tipegni kezdő amerikai kémszervezet európai kirendeltségi vezetőjével, a későbbi CIA-fejessel.

mellékhatások nélküli magas vérnyomás elleni gyógyszerek felsorolása 30 évig magas vérnyomásom van

Igaz, ezt ép bőrrel úszhatta volna meg, hiszen amerikai 'kapcsolataihoz' természetesen kért és kapott engedélyt, meg azokról jelentett is. Nem véletlenül, hiszen a szovjet kémszervezetek - az ő esetében azoknak a katonai változata, a GRU - a még majd megnyerendő háború kellős közepén is igen aktívan kémkedtek - nem annyira ellenségeik, mint szövetségeseik ellen. Magyarországon viszont később, a hidegháború egyik csúcspontján, abban is a nagy perek koreografálásakor kapóra jött valaki, aki Dullest meg a CIA-t a nem-moszkovita magyar kommunistákkal köthette egy csomaggá össze.

Még akkor is - sőt, akkor még inkább, már csak a hitelesség kedvéért is - ha a jó ügy érdekében az 'összekötőnek' magának is pár évnyi börtönt kellett lehúznia.

A mi quakerünk a holtpontot megtörő magas vérnyomás börtönben a kommunizmusból meghitt, svájfoltan a személyére szabott vallást kreált. Már később, a kiadóban, irodai szobájában fura kis agyagszobrocskák voltak elhelyezve, érezhetően valamilyen, talán éppen a zárkájában gondosan kifundált rendszer szerint, amelyek engem jobb híján a rómaiak házi isteneire, ahogy később mondták volna, védőszentjeire, első évi gimnáziumi latintanulmányaim után alighanem először felismerni vélt laresekre meg penatesekre emlékeztettek.

November hetedikét, ahogy azt a mi köreinkben nevezték, a Nagy Októberi Hőzöngés napját mindig összcsaládi ünnepként élte meg közöttünk, mi másnak, mint a holtpontot megtörő magas vérnyomás kommunista ortodoxia nemrégiben fölfedezett osztályharcos főkellékeinek, a meleg, az a holtpontot megtörő magas vérnyomás bolsevik szívből áradó, a marxi-lenini tanítások lényegét tükröző békének meg szeretetnek a nevében, meghitt kis ceremóniákkal, az alkalomhoz illő, ünnepi öltönyben, törékeny, csipkeruhába bújt, ezüsthajú és jóságos mosolyú feleségével együtt otthon sütött mákos-diós kiflire meg sherryre, Jerez de la Fronterából származó, több nyelven beszélő sherryre híva meg angol szerkesztői sarokszobájába a feltételezhetően hozzájuk hasonlóan meghatott kollégákat.

Valahogy csak képtelen lennék elhinni, hogy maga köré se nézve, környezetéből eredő egyetlen őszinte szót soha nem hallva a mi ünneplési ingereink megítélését illetően valaha is hitetlenségi rohamai lehettek volna. Neki, az ős-hívőnek?

mi hasznos a cukorbetegség és a magas vérnyomás esetén magas vérnyomás minden gyógyszer

Akinek a a holtpontot megtörő magas vérnyomás feladata a perekben az volt, hogy akkor még töltött édes-sütemények helyett előregyártott terhelő 'vallomásokat' nyújtson át 'személyes' tapasztalataiból egyes vádlottak mindeddig a világ meg a párt előtt eltitkolt CIA-kapcsolatairól, amelyek súlyos meg még súlyosabb ítéleteket támasztottak alá, ha nem magát a halált hozták.

Piszlicsáré kételyt azonban a kiegyensúlyozott férfiú számára - soha. Nálunk töltötte el hányatott élete alighanem utolsó szakaszát, ezúttal úgy is, mint francia nyelvi szerkesztő, a volt szociáldemokrata képviselő, a 'magyar trockizmus atyja', magának a monstre pernek a nyolcadrendű vádlottja.

Őt a körültekintő szereposztás szerint egy széleskörű imperialista összeesküvés mégiscsak nélkülözhetetlen kellékéhez, a kihagyása esetén örök-harag megsértődő francia kémszervezethez, a Deuxieme Bureau-hoz fűzték bensőséges szálak. Egyebek közt Monsieur Gachot-hoz, a budapesti francia kulturális attaséhoz.