Olvassa el a hipertónia megtorlóját. Tudastar 3 by GГЎbor Г“csai - Issuu


Az utolsó, a 7-es számú házban; van benne ugyan as szám is, a túlsó oldalon, de az csak a régi számozás makacs maradványa, még a régi negyed felforgatása és nagy átalakítása előtti időből, mielőtt ideépítették volna a kultúra és antikultúra új párizsi intellektuális neologizmussal élve: le culturel két irdatlan nagyüzemét, a Múzeumot és a Forum des Halles-t, amely olyan, mint egy vízözön előtti madár döbbenetesen modern két szárnya.

Miért ne tartsam magam a tényekhez? Amikor mindenki tudja, ki és be, olvassa el a hipertónia megtorlóját a hasonlóságok és egyezések elkerülhetetlenek. Ugyanakkor, más részről bár ezt nem mindenki tudjaamúgy is eleve lehetetlenek.

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Mi lenne, ha megfordítanánk a dolgot, inkább azt bocsátva előre, hogy a nyájas olvasó kéretik nem téveszteni össze a regényben szereplő párizsi rue de Venise-t a Párizs Városában található rue de Venise-zel irányítószám: ; a kapu alatt található digitális kód: …, de ezt, biztonsági okokból, inkább mégsem árulom ela Studio ot az ugyanezen épületben elhelyezkedő, ugyanilyen számot viselő garzonlakással, sem pedig a regény netán felismerhető alakjait a valóság nekik megfelelő alakjaival akik ugyan nem felelnek meg azoknak?

Hiszen az az Első Személy, akit én ismerek, senki más számára nem ismeretes, mint ahogy azt a rue de Venise-t, amelyet ő ismer, amúgy sem ismerte-ismeri-ismerheti-fogja ismerni senki más. Tehát: a rue de Venise-ben írom ezt, az első emeleten, a os stúdióban. Egy olyan utcában, amelynek az elején lévő, nemrég restaurált mészkő falikút már Villon Kis Testamentumában így kínálja friss vizét: Miután falt egy jó nagyot… A házról pedig Saint-Simon is megemlékezik rengeteg emlékiratában, egy benne történt hírhedt gyilkossággal kapcsolatban.

Németh András: 79 nap remény [Magyar Elektronikus Könyvtár - MEK]

Kedvem is volna ezt itt még egyszer elmesélni utána, de hát nem ide tartozik. Az tartozik ide, hogy ennek az utcának ebben a házában s annak is ebben az egy szobájában írok, egy kis asztalnál, amelyet külön az én kérésemre helyeztek ide, a többi, már régebben itt lévő bútor mellé s amelyet majd később ki fogok cserélni a konyhaasztallal, mert az nagyobb az írógépem alá, jellegtelen asztal, nyers színű fából, lábai ferdén állnak ki a lapjából, köztük egy rézgombos fiókban fekszenek, sorsukra várva, de sorsukat nem is sejtve — mint ahogy én magam sem sejtem — az üres papírok.

Egy regény asztalánál — vagy egy valóságos asztalnál? Döntse el, aki tudja. De ki tudhatna ráismerni arra az asztalra, amelyet nem ismer?

olvassa el a hipertónia megtorlóját

S amelyet hiába is ismer meg talán később — az már nem az az asztal lesz, mikor nem én ülök mellette. Pedig akkor is pontosan azonos lesz önmagával. Még azt is elárulom, hogy egy bambusznyelű, borostyánpengéjű papírvágó kés van rajta barátom hozta ajándékba az óceán túlsó partjáról, ki tudja, mikor is, hány éve már, mindenesetre akkor, amikor még élt, vagyis egy egészen más időben, egy olyan időben, amelyet az ő élete is meghatározott, mint ahogy ezt az időt, amelyben mi most élünk, az is meghatározza, az n számú meghatározhatatlan tényező egyikeként, hogy ő már nem határozza meg — ennyivel tiszteljük meg legalább az emlékét, ó, hány halott lesz újra élővé és újra halottá e lapokon!

Illetve, az egyik sarkon mégis, egy magas hengeres kőedény, amely eredetileg valami akvavitát tartalmazott, most azonban egy szál sokvirágú fehér liliom van szűk nyílásába tűzve.

Túl kell lépni a gyermeki felfogáson

Éppolyan kékesszürke, szürkéskék, mint az asztal fölött a falra szögezett kép, amely a belekarcolt fehér vonalak rejtélyes akaratából egy ázsiai szárnyas lovat ábrázol, valamiféle barbár-keleti Pegazus tehát, sima nikkelkeretbe zárva szárnyalását.

Az ablakomból Párizs egyik legrégibb utcájára látok nem az enyémre, hanem arra, amelyik keresztezipontosabban inkább sikátornak nevezném ha ennek az érzékletes magyar szónak éppen franciául nincs is megfelelőjeamely — nemrégiben győződhettem meg róla, egy es Párizs-térkép reprodukciójára bukkanva a quai de la Mégisserie egyik kirakodó könyvesénél — már a középkorban ugyanezt a nevet viselte, és ugyanezt a helyet foglalta el.

Mindenféle kisboltok, főként galériák és üvegezők, köztük egy szép olvassa el a hipertónia megtorlóját miroiterie, műkereskedések és persze kisvendéglők sorakoznak járda nélküli kockás kövezetén kétoldalt. Mindkét út a sétálóknak van fenntartva, a kocsikat minden oldalról szigorú tilalom zárja ki, testhő magas vérnyomásban azért mégiscsak folyvást be-besétálnak, lassan óvakodva előre, mintha valóban ők is csak sétifikálnának itt, mint a gondolák a lagúnákon.

Mert a rue de Olvassa el a hipertónia megtorlóját leginkább valóban olyan, mint egy velencei utca, s a sarok, amit a másik sikátorral alkot, igazán olyan, mint egy velencei utcasarok, a legfélreesőbbek közül, a falairól lecsüngő trapezoid alakú fiákerlámpások sárga fényeivel, amelyek között a lagúnai csendet csak a néha, kiváltképp éjszaka kongó léptek lagúnaloccsanása ütemezi valamennyire.

Azért is olyan, mintha Velencében lenne, mert el se képzeled, amíg benne vagy sikátori világonkívüliségében, hogy csak néhány lépést kell megtenned akár egyik, akár másik irányban, és máris nyakig és minden más testrészedig benne sodródsz egyfelől a boulevard és a Csarnoki Forum, más részről a Szépnek nevezett Vár éjjel-nappal zajló Nagycsatorna-bugyborgásában.

Másodlagos magas vérnyomás diagnózis négyzetkilométernyi területecskén több nagyművészet és kiskontárság, művészkedés és bűvészkedés, nemi bolt és garniszálló kínálja magát választhat a Life Show és a Life Act között, akinek nincsen más választásatöbb remek könyv- és giccsmagazin, több csiricsáré és drágakő, több ócska ruha és luxuscucc, látnivaló és ennivaló, vennivaló és hallanivaló kavarog az utcán, mint másutt milliós nagyvárosok egész területén.

Kétoldalt pedig Szent Eustachius és Mezei Szent Miklós temploma néz ferdén szembe egymással, mintha e kénköves lángok közt sülő pokol ördögi kísértéseitől akarna megóvni, vagy bűneink alól eleve föloldozni bennünket.

Valamivel arrébb talán még Magyarországi Szent Erzsébet is kihajol temploma üvegablakán egy borzadó pillantásra, égkék köntösében, amelyet Gustave Moreau ecsete terített a vállára. Szóval, a rue de Venise ideális munkahely és ideális élethely, csak mindkettőt ki kell verekedni tőle, a munkát is meg az életet is, akárcsak a föld bármely más pontján, s talán éppen mindennek a bősége miatt olvassa el a hipertónia megtorlóját másholnál is nehezebben.

Jövök éjszaka hazafelé, még tele a szemem és a kezem mindennel, de aztán befordulok a bulvárról a Mészáros Aubray utcájába nevezetes húsnyiszáló lehetett valamikor! Csak egy elkésett kocsi tolat tévetegen hátrafelé, ki akarván küszöbölni közlekedési kihágását, meg egy-két kései galamb csipeget a végleg elfogyasztott nap utolsó morzsái között, míg a kapu mágikus elektronikus tábláján lejátszom a code számait, mint egy kis zenedarabot, amelynek varázsától kitárul a kapu.

Szendi Gábor: Miért gyilkoljuk egymást?

Fölmegyek az első emeletre. A semmibe. Ahol semmi és senki se vár. Csak a regény. Kivetetted a kirakatból ez volt az utolsó darabés átvethetted a nyakadon, azzal a bohém rajzolattal, amivel apád fiatalkori arcképét utánoztad, annál jobban hasonulva hozzá az ilyesféle külsőségekben, mennél jobban el próbáltál szakadni tőle szellemi téren, makacs eltökéltséggel is, de valódi képességeidnek, valamint azok határainak spontán felismerésével is persze, el is túlozva ez utóbbiakat, immár egy életre eltúlozva.

Szokásos töprengő-halogató módszereddel — amely olyannyira ellentéte volt és maradt a hanyag mozdulatnak, amivel a sálat átvetetted a válladon, e banális dualitás mintegy emblémául szolgálhatván a benned tobzódó ellentmondásoknak — az első nap óta, mikor megláttad a bulvárra átlósan kiugró kirakatüveg mögött, eldöntötted, hogy megveszed — az első párizsi bár után az első párizsi vásárlás!

  1. Magamat nézem a tükörben.
  2. Magas vérnyomás kezelése ru
  3.  Не в этом дело! - воскликнула Сьюзан, внезапно оживившись.

Tudtad, hogy úgyis meg fogod engedni magadnak ezt az apró fényűzést, de mintegy a fényűzés látszatának elkerülésére, mégis jól megfontoltad előbb. Pedig azt is kockáztattad ezzel, hogy közben felmegy az ára és akkor is megvetted volna, azt is tudtad, csak akkor némi keserűség felárával, amit annyiszor megfizettél később, sokkal kisebb és sokkal nagyobb dolgokban is. Az árak egyre mentek fölfelé.

Ösztöndíjad ezzel szemben makacsul leragadt a maga eleve igen alacsony grádusán. Nem ugrott együtt az árakkal. Nem lehetett nagyon ugrálni belőle. De mit érdekel ez egy bohémet?

olvassa el a hipertónia megtorlóját

Csakhogy te nem voltál bohém. Csak olyan voltál, mintha az lennél vagy az voltál, csak olyan voltál, mintha nem lennél az? Mindezt az apádhoz való hasonlóság s az ez ellen folytatott küzdelem kettőssége alakította ki így. Csak a sál nyakadra szerkesztett, lazán pontos geometriájában voltál bohém. Ugyanúgy, ahogy nem voltál Don Juan sem, bármennyire annak látszottál kívülről vagy az voltál eredendően, csak bizonyos dolgok, amik nem látszottak, abban az irányban hatottak, hogy mégse légy az?

Vagyis: egyszerűbben szólva: szexuális maszkot viseltél, mint mindenki, csak még nem tudtad, hogy mindenki ilyet visel. Mille e tre? A világért sem erre vágytál.

Valószínűleg arról álmodtál inkább, hogy egyből megtalálod az egyetlent, akihez örökre hűnek lehet maradnod minél inkább a Szent Antal-i kísértés állandó közege vett is körül.

olvassa el a hipertónia megtorlóját

Nem rajtad múlt, hogy ez nem teljesült már eddig sem, még kevésbé az elkövetkezendők során. Szóval: keservesen egyedül bandukoltál ezen a csurom télvízidőn a boulevard Jourdan és a boulevard Saint Michel, új életed e két szélső határzónája között. Fel a Ligne de Sceau-ra, le a Ligne de Sceau-ról. Le a föld alá, föl a fölszínre.

Lent a mindig sajátos rossz szagú, de minden más rossz szaggal összetéveszthetetlen s e minőségében egyre inkább jó szaggá átlényegülő metró-mikroklíma. Fent a folytonos nedves hideg, hideg nedvesség, mintha e decemberben vagy talán minden évszakban? Párizs érrendszerében megállna a vérkeringés, és csak a nyirokerek működnének.

Igen, a párizsi eső nem regénycím, hanem, bármily megfoghatatlan létezésében is, más, mint minden más eső, mindenekelőtt, mert olyan, mintha nem esne, vagyis éppen leglényegesebb attribútumával nem rendelkezik, benne van a levegőben, mintegy a levegő válik cseppfolyóssá, a víz válik légneművé ebben a rendhagyó olvassa el a hipertónia megtorlóját jelenségben. Az eső nem esik, hanem — itt van, tehát nem lehet ellene védekezni, más gravitáció vezérli, és kiszámíthatatlan vektorok határozzák meg.

olvassa el a hipertónia megtorlóját

Bandukoltál az Egyetemi Város és az Egyetem között, amiket egyedül csak ez a félig föld alatti, félig föld fölötti villamosvonal kötött össze kétkerületnyi távolságon át, újdonatúj sáladat hovatovább nem laza eleganciával vetve által a válladon, inkább minden elegancia és lazaság nélkül mereven arcodra, pontosabban és anatomikusabban szólva, sinus-üregeidre szorítva, amelyeknek alattomosan akut gyulladásos felületeit hideg fémérintéssel csapkodta az esővel fuzionáló levegő.

És közben irigykedve nézted az összebújó párokat, akik mit se látszottak észrevenni e megnevezhetetlen időszak zordságából, amely nem hasonlított semmilyen évszakhoz, amit eddig ismertél, se ősz nem volt, se tél, inkább a kettő bizarr hibridje, sáljuk nem is a kabátvállukon, hanem egyszerűen kiskabátjukon átvetve libegett a szélben, bizonyára a párosság melege fűtötte őket, a te sinusaidat pedig nemcsak a szél nyirkos fémérintése sajdította folyton, hanem az egyedülségé is.

Meg még valami más, egészen más dolog is. Ebből a végtelenül lényegtelen, ám végtelenül jellemző, nemzeti karakterré vált hiedelemből is kiolvasható volt a magabiztos nemzettudat, a problémátlan identitás fontossága még ha illúziókon alapul isoly fájdalmasan különbőzvén a mienktől, amely, épp ellenkezőleg bár hasonlóan illúziókra támaszkodva nem enyhített, hanem súlyosbított bennünk minden nemzeti földrajzi-történelmi kondíció által meghatározott kedvezőtlen tényezőt.

Kontinentális éghajlatunk van? Nyelvünk és kultúránk Európa árvája?

Kezdetben, míg a modern, úgynevezett Stuka kocsik jártak, harminc percig tartott az út, de később a Stukákat átirányították a Körútra, ide pedig a Közlekedési Múzeumból hoztak ki négy restaurált hegyi járgányt. A közlekedési vállalat szégyellte ezeket a kocsikat, ezért igyekezett lehetőleg eldugni a belső végállomást, hogy minél kevesebben lássák őket. Különböző bérházak hátsó udvaraiból, pincéiből indultak a kocsik, míg meg nem találták a végleges indulási helyet a Budapest Építészettörténeti Kiállítás nagytermében, ahol csakugyan soha egy lélek sem járt. A vállalat szégyenkezése nem volt egészen alaptalan: ezek a járgányok műszakilag valóban egy kissé elmaradottnak tűntek.

Még az árvaházból is kiebrudaltnak érezzük magunkat. Ázsiából jöttünk? Egy részünk — ezer év múltán is — mindig újra vissza akar vezetni bennünket Ázsiába.

Azt gondolják — Európa szívében töltött ezer évünk a betegséget provokáló magas vérnyomás —, Ázsiában majd otthonosabbak leszünk? Bandukoltál a Sorbonne felé, a Ligne de Sceau-ról fölszínre bukkantodban a Luxembourg előtt rögtön arcod elé rántva eperszínű sáladat, mintha valaki saját maga tömné be a száját, mint egy önemberrabló, egyedül és irigyelve a franciákat s a már hozzájuk idomult mindennemű idegeneketakik kiskabátjukon libegő sálakkal rohantak, dideregve ugyan, de nemzeti és párizsi öntudatukkal enyhítve didergésüket, ugyanarra az órára, mint te, Bachelard professzor Tolsztoj-szakálla elé, a tűz pszichoanalízisének titkai felé.

Még szinte senkit sem ismertél. Veled együtt olvassa el a hipertónia megtorlóját, hasonlóan ösztöndíjas honfitársaidon és barátaidon kívül, akik azonban más-másfele széledtek reggelenként, diszciplinájukat követve, a Konzervatórium vagy a Science-Po vagy a Politechnique s a megfelelő társaságok, kávéházak, menzák felé, hogy majd csak estére verődjetek újra össze a Citében, a Foyer megújuló sapó!

De hát ez újabb feloldhatatlan kettősséget hordozott magában. Borbála maga is kicsit olyan volt már otthonmint a párizsi eső.

És te is úgy voltál velemint a sállal. És megannyi egyébbel. Egyrészről, egyedülléted feloldása Borbála újból való birtoklása révén bizonyos megnyugvással, sőt talán örömmel is töltött el. Nem, igazán nem az ösztöndíjad l. Nem, hanem az, amivel a páros élet mindig megfizettet magáért: a benne felhalmozódó értetlenségek, kontroverziák, kikerülhetetlen kölcsönös gyötrések és gyötrelmek szomorúságának, kudarcérzésének túl drága devizájával.

Hogy lehet egyedüllét és együttlét között úgy választani, hogy egyiknek a brutalitásai se kötözzenek az élet értelmetlenségének kínpadjára? És a hűség és hűtlenség között? Mindig is megoldhatatlan alternatívákat állítottál magad elé vagy kikerülhetetlenül ilyeneket állít fel a világ?

Újabb képtelen ellentét, amely állandóan világbajnoki öklözést vív benned, a legkíméletlenebb profi bunyóval, miközben adod vagy nem is adod, hiszen éppoly magától értetődő benned, mint a másik a kiegyensúlyozottat. Rajtad volt tehát a sál, ahogy bandukoltál a Saint Michelen a Sorbonne felé, annyi olvassa el a hipertónia megtorlóját nyomában, hogy szellemlábaik szinte melletted tocsogtak a folyton lucskos járdán. Mert most is nyirkos volt és hideg. Vágytál Borbálára. Miközben ebben a nyirokban, mint valami kissé romlásnak indult vizű homályos akváriumban, lassan kavargott körötted a Saint Michel nyálkás forgataga, a mindenünnen felbukkanó aranyhalakkal, a világ minden mélytengeri színeit viselő diákjaival főleg diáklányaivalakik folyamatosan hozzád súrlódva siklottak el melletted.

Pedig elutazásod előtt határozottan szakítottál vele. Annyival tudtad enyhíteni — némi rosszhiszeműséggel — a szakítás durvaságát, hogy ha mégis sikerülne valahogy kijönnie, természetesen örömmel várod, hogy megoszthasd vele az ösztöndíjadat, akár barátként is, majd meglátjátok — biztos voltál benne, hogy nem sikerül áthidalnia a felmerülő családi és adminisztratív akadályokat.

  • Szendi Gábor: Miért gyilkoljuk egymást?
  • Elmozdulás hipertónia
  • Így hat a testünkre a szerelem - HáziPatika
  • Nitroglicerin-magas vérnyomás
  • Búzafű hipertónia kezelése

De Borbála, amennyire képtelen volt a legcsekélyebb elintéznivalóra, akár csak számontartására is, míg volt valaki más teaki elintézze helyette, mihelyt senki ilyen nem akadt, viszont számára fontos volt a dolog, egyszerre a lehetetlenre is képessé vált, mintha csak ilyen alkalmakra egy másik Borbála lakoznék benne, aki felmerül a mélyből. Az igazat megvallva, Borbála terhedre volt, s úgy érezted, itt, Párizsban még inkább terhedre lesz. Terhedre volt azzal, amivel — most már tudom — te terhelted meg a kettőtök kapcsolatát, mint aztán azóta is minden kapcsolatodat, annak a hiedelemnek a keltésével, hogy téged a végletekig lehet terhelni, amíg ragaszkodsz valakihez.

Tudastar 3 by GГЎbor Г“csai - Issuu

Borbála aztán egész elviselhetetlen pehelysúlyával rád nehezedett. Miközben úgy érezhette, te terheled meg őt, azzal, hogy az ő minden terhét magadra veszed, s nem engeded, hogy maga birkózzék meg vele. Sajátos női logika, amiből azonban majdnem minden nő örökletesen őriz valamennyit.

Borbála sokat, a soknál is többet.

olvassa el a hipertónia megtorlóját